Nem bánom, hogy itt a vége. Nagy reményekkel vártam, de nem csak adott, sokat is vett el.
Visszagondolok, és feltűnik, micsoda hosszú év volt! Egy percet sem unatkoztam benne.
Nándival a küzdelmekkel teli "elsők" éve. Az első fordulás, az első fogak. A kúszás, a mászás, a felülés, a felállás. Az első lépések. Az első falattól az első önálló evésig eljutás. Az első mosoly, nevetés, kacagás... Az első hiszti. Az első ölelés, amikor először örült, hogy hazaértem. Ha nem is szavakkal, de azt mondta: SZERETLEK ANYA! Az első nyaralás, az első születésnap, az első hajvágás! Nagy mérföldkövek mind.
Olyan szépnek tűnik így leírva, de rengeteg fáradtság, küzdelem, aggodalom és csüggedés is rejlik e mögött az egy év mögött. De ha kimondom összegezve, beleremeg a szívem - egy év alatt egy tehetetlenül fekvő morcos kis törpéből egy életvidám, maholnap lépegető, kommunikáló emberi lény lett. Minden küzdelmet megért!
Egyedül nem ment volna, ezért köszönet illeti Zolit, valamint a családunk minden egyes tagját, akik ahol csak lehetett, segítettek. Köszönet az újonnan szerzett barátoknak, akiktől sokat lehet tanulni, és akik erősítik a nézetet, miszerint vannak még jó emberek a világon.
Vannak - voltak. A veszteségek nem szabad, hogy túl sokáig elszomorítsanak bennünket. Inkább örüljünk, és értékeljük, ami, aki még megmaradt.
Végezetül egy kis emlékeztető az évről a teljesség igénye nélkül. Mindenkinek kívánok boldog(abb) új évet, és kívánom, hogy váljanak valóra az álmaink!
Amikor gyermek érkezik egy családba, mindig nagy várakozás és nagy találgatások előzik meg. A szülők, családtagok, barátok kíváncsian várják, hogy kiderüljön először is, fiúval vagy lánnyal gyarapodik a család. Utána az ultrahang és a manapság egyre divatosabb 4, valamint 5D-s technológia segítségével már az első találkozás előtt láthatók a kis jövevény főbb vonásai. Aztán amikor világra jön a csöppség, mindenki váltig állítja: tiszta anyja, tiszta apja... majd idővel felmerül a kérdés, vajon hogy fog kinézni felnőtt korában ez a gyerek.
Mikulás
Ennél azonban fontosabb, hogy milyen jellem, személyiség is lesz ez a kis ember, és vajon mennyi felelőssége, ráhatása van a szülőknek, a környezetnek a gyermek személyiségének kialakulására.
Tudományos kutatás
Létezik egy filozófiai elmélet, mely szerint a gyermek agya születésekor egy tiszta lap (tabula rasa), és mindent "kívülről", a szülők, a tanárok, a környezet alapján tanul meg. Nem hiszem, hogy manapság ez az elmélet még helytálló, hiszen ma már babapszichológusok is vannak, akik a kicsik agyának feltérképezésével foglalkoznak, és egy közelmúltban végzett kutatás azt is bebizonyította, hogy a temperamentum például öröklődik. Nem értek egyet 100%-ban sem az empirista, sem a pszichológiai vélekedéssel, szerintem a jó válasz valahol a kettő között van.
Minden mókában benne van
Először akkor kezdett el foglalkoztatni a kérdés, amikor Nándi még alig volt 1-2 hónapos, és öltöztetésnél megigazítottam a felgyűrődött ruhaujját vagy a címkéket. Felmerült bennem, hogy ha őt nem zavarja, én mégis miért igyekszem az ő helyzetét komfortosabbá tenni? Ezekből az apróságokból lesznek azok a rigolyák, amelyek a felnőttekben az őrületbe kergethetnek minket. Ebben az esetben valóban egy tanult viselkedésmintáról van szó, hiszen folyamatosan ismételjük ezeket az igazgatásokat vagy akár a lábujjhegyen járást, amikor a kicsikénk alszik. Nyilván ha sokszor lát, hall, tapasztal ilyen korrekciót, azt gondolja, az alaphelyzet rossz, meg kell javítani. Szerintem nagyon kell vigyázni, hogy ne essünk túlzásba, mert könnyen szorongóvá válhat a gyermekünk, ha rengeteg ilyen kis dolog van, ami "zavarja" őt, és folyton azon munkálkodik, hogy magát komforthelyzetbe hozza. Nyilván a másik véglet sem jó, amikor nem figyelünk oda alapvető dolgokra, mert Nándit egyelőre nem nagyon zavarja, hogy a haja, keze, arca, mindene csupa ételmaradék. Ez például igénytelenséghez (sőt akár betegséghez) is vezethet.
Maszat
Nándit van alkalmam nap mint nap hosszú órákon át tanulmányozni, és még mindig lenyűgöz, hogy milyen fiatal, mégis mennyire kiforrott jellem. Az elmúlt időszakban lettem arra figyelmes, hogy viselkedését, temperamentumát tekintve nagyon sok mindenben rám hasonlít. Itt jön a képbe a már korábban említett másik elmélet. Vajon öröklött-e a hirtelenség, a harsányság, az élénkség, ami megfigyelhető nála, vagy abból fakad a hasonlóság, hogy több mint egy éve kb. napi 24 órát töltünk együtt, és azt a mintát tanulja meg, amit tapasztal? Nehéz kérdés. Hiszen ugyanígy megtanulta, hogyan kell enni a kanállal, hogyan csavarja rá az üvegre a kupakot, vagy hogy hogyan is kell számítógépezni.
Vadóc
Az biztos, hogy jó hatással van a jellemfejlődésre, hogy mindig pozitívan állunk hozzá, mindig vidám, jó hangulatú a légkör. Ennek köszönhető, hogy sokat nevet, de az is, hogy bátor, mert érzi, hogy támogató a közeg, ami körülveszi. Érdeklődő, nyitott, de tud magára vigyázni, nem vakmerő. Például nálunk ha egy kis esés vagy valami bumm van, nem csinálunk belőle óriási ügyet. Természetesen ha rögtön sírni kezd Nándi, akkor tudjuk, hogy valóban fájdalmas dolog történt vele, de akkor is igyekszünk minél hamarabb megnyugtatni öleléssel, kedvességgel. Sőt néha előfordul, hogy ő néz ránk kérdőn, mi megijedtünk-e, és ha igen, akkor tudja, most sírni kell. De semmiképp nem szeretnénk ha anyámasszonykatonája lenne.
Ha jól megfigyeljük, egy gyermek személyisége 3 komponensből tevődik össze: érzelmi, mozgási és kapcsolati intenzitás. Az a fontos, hogy egyik se tolódjon el valamelyik véglet felé nagyon.
Az érzelmi intenzitás abból tudható, mennyit sír a kicsi, könnyű vagy nehéz megnyugtatni, innen tudjuk, mennyi támogatásra, biztatásra van szüksége. Nándi szerencsére ma már nagyon keveset sír, főleg ha a hisztit nem számoljuk. Mindig vidám, sokszor álmában is hangosan kacarászik, és a reggeli ébresztő is gőgicsélés krokodilkönnyek helyett.
A mozgási intenzitás szempontjából vannak a nyugodt és az aktív gyerkőcök. Ez nemcsak a mozgás aktivitására vonatkozik, hanem az energetikusságra, a beszédtempóra is, vagy hogy meg tud-e ülni egy helyben, vagy folyton mozog keze-lába. Én úgy gondolom, Nándinál ez az összetevő a domináns. Nagyon nehéz róla éles fényképet készíteni pont emiatt. Kisebb korában sok képen valamelyik végtagja mindig elmosódott, mert folyton rúgkapált. De az is rendszerint megesett, hogy ha olyan helyre mentünk, ahol sok gyerkőc volt, mindig meglepett, hogy Nándi egyfolytában gőgicsél, ugrabugrál, mocorog, míg néhány gyerek szinte katatón állapotban ült, feküdt egy helyben.
A harmadik komponens a kapcsolati intenzitás, vagyis hogy valaki örömét leli-e a szociális kapcsolatokban, vagy inkább kerüli őket. Szerencsésnek érzem magunkat, mert Nándi nagyon barátságos, szereti az embereket, könnyen teremt kapcsolatot, és legtöbbször a közeledése viszonzásra is talál. A kisugárzása egy másodperc alatt lenyűgöz mindenkit. Egyelőre még válogatás nélküli ez a barátkozás, de szerintem idővel megtanulja majd, hogy nem mindenkivel szabad szóba állni sajnos.
Nincs megállás
Mindezek ismeretében aggodalom nélkül várom a jövőt, mert tudom, hogy egy gyönyörű, csoda okos fiam van, aki mindennap annyi örömmel és megindító pillanattal ajándékoz meg, hogy az esetlegesen előforduló hisztik vagy nehezebb percek, könnyen feledésbe merülnek.
Érdekes dolog, hogy amikor valaki a gyerekről kérdez, a fókuszban rendszerint a kúszás, mászás, járás és a beszéd állnak. Nyilván ezek a leglátványosabb fejlődési mérföldkövek, de az utóbbi időben rá kellett jönnöm, hogy a legérdekesebb mégis a finommotorika. Mert nap mint nap látva hogyan tevékenykedik Nándi, a tizedmilliméterekben van az igazi csoda!
Csibész
Eleinte még az is óriási lépésnek számított, amikor végre megfogta a dolgokat, majd egyik kezéből a másikba tette, aztán egy idő után a két kar mozgása különvált lehetőséget adva száz másféle izgalmas tevékenységnek.
Most 14 hónaposan ott tartunk, hogy MINDEN érdekes, tehát meg kell fogni, ki kell próbálni, miként működik, mire lehet használni - ez az egyik hajtóerő. A másik pedig, ami mostanra ért be igazán, az utánzás. Egyelőre még csak késleltetve, de mennyire édes már, amikor egy kis mazsola ugyanazt próbálja csinálni, amit a felnőttektől látott???
A szőlőzsír persze ott van a kezében
Nándi például már kiválóan tudja használni a szőlőzsírt, annak rendje és módja szerint mindenki száját be is keni 😊 A másik kedvenc utánzós mutatványa, hogy megfogja anya és apa fejét (fülét/haját/amit ér), és húz össze, hogy adjunk puszit egymásnak! Mindez csak akkor igazán zavarba ejtő, mikor bármelyik két tetszőleges emberrel csinálja 😄
Szóval innen és a sok fejlesztő játékától erősödött benne a késztetés, hogy ügyeskedjen. Van egy pohártorony, amit mostanra hibátlanul össze tud rakni, ráadásul egyre jobb szintidővel! Eleinte csak pakolgatta a poharakat jobbra-balra, majd rájött, hogy hogyan is illenek össze, melyik a kisebb, melyik a nagyobb, de nem is ragaszkodik feltétlenül a teljes készlethez, 2-2 összerakása is megy neki méret szerint.
A formabedobóval is nagyon ügyesen játszik egy ideje. Már kialakult, hogy mindig hasonló sorrendben dobálja be a formákat, először a két könnyűt, a kör és az ovális alakút, majd halad az egyre nehezebbek felé. A végére rendszerint a csillag és a kereszt marad. Egy idő után ezt néha megunja, ilyenkor rendkívül kreatív módon megpróbál minden mást bedobálni: kockákat, ujjbábot, és ki tudja, mi minden volt már abban a dobozban...
Egyedül evés (készül a Hulk jelmez)
Egyedül evés 2. (arcpakolás)
Egyedül evés 3. (hajpakolás)
Nagyon sokat tanul etetés közben is, már próbálkozik az egyedül evéssel, mondjuk sikernek nem nevezném, de biztos rettentően élvezi 😃 Eleinte még fordítva fogta a kanalat, vagy volt, hogy mindkét végét evésre használta, de gyakran mondogattuk neki, hogy fordítsa meg, így eleinte amikor rosszul fogta meg, gondolkodott egy kicsit, majd magától javította ki a hibát, végül pedig már nem is fordul elő, hogy a kanál végével próbálna enni. (Persze ez nagyon szépen hangzik leírva, de nincsenek arra szavak szerintem a világ egyetlen nyelvében sem, amivel lefesthetném, hogy egy-egy ilyen evés után hogy néz ki a gyerek és 3 méteres körzete velem együtt... 😢)
Ha éppen nincs kedve egyedül enni, akkor is kell valami a kezébe, mondjuk egy kupak, azt nagyon szereti. Nap mint nap szemléltem, hogy próbálkozik visszatenni az üvegre, és egyre ügyesebb volt, míg végül nemcsak felrakta a kupakot, hanem rá is tekerte az üvegre! Én abban a pillanatban olyan büszke és olyan boldog voltam, kissé meg is könnyeztem... (Aztán feltettem magamnak a kérdést: komolyan egy üveg bezárásán sírok? Mi lehet a gond velem??? 😂)
A számítógép nagy imádója és mestere
Nagyon ügyesen használja a mutatóujját is mindenféle kapcsolók és gombok nyomogatására, rettentő boldog, ha ő valamit meg tud csinálni, például este a lámpaleoltás már az ő feladata ☺
Lassan már a mutogatás is megy, de az is érdekes, hogyan fejlődik a kis agyuk a töpörtyűknek. Eleinte nagyon mókás volt, amikor mutattam valami felé Nándinak, rendszerint nem látta meg, mert csak a mutatóujjam hegyét nézte. Mostanság először ránéz az ujjamra, aztán pedig gondolatban meghosszabbítva a vonalat fordul afelé, amit mutatni akartam neki.
Fő a biztonság!
A végére hagytam a felsorolásnak a két kedvencet, az egyik a CSATOK. Bárhol, bármennyi, bármilyen méretben, ha meglát egy csatot, Nándi rettentő izgalomban jön, és ha mód van rá, ő szeretné bekapcsolni a kapcsokat. Beültetjük az etetőszékbe vagy a babakocsiba, már nyúl is a biztonsági övhöz. Egyszer-kétszer meg kellett mutatni az elején, hogyan is működik, aztán néhány alkalommal a kezébe adtuk a végeket, úgy illesztettük össze, és végül már ő egyedül mókolt el vele, és jött rá a dolog nyitjára. Amint ezt a tevékenységét tanulmányoztam napok, hetek alatt, megállapítottam, hogy ez a fiú tiszteletreméltóan kitartó alkat, ha valamit el akar érni, megszerzi magának! Persze nem hisztivel, nem is erővel, hanem kreatívan, vagy ha egyáltalán nem megy, újra próbálkozik 10 perc, 1 óra vagy 1 nap múlva. Amikor pedig kijön a sodrából (iszonyat cuki), egy kicsit megrágcsálja az éppen nehézséget okozó tárgyat, és újra nekirugaszkodik a feladatnak. És azt talán nem is említettem, de ezeket a tevékenységeket ő magának találja ki, soha nem mi erőltetjük!
Kicsit megkésve ugyan, de nem hagyhatom ki, sőt szinte a legfontosabb poszt ez az elmúlt 1 évben!
Egyéves lett a mi kisfiunk, és ezt természetesen meg kellett ünnepeljük. Mivel szerettem volna, hogy ez a nap tökéletes legyen, elolvastam rengeteg cikket, tippeket, ötleteket, recepteket kutattam az interneten - nem viccelek - hónapokon át. Sok újat nem tudtam meg, csak például azt, hogy érdemes a szülinapi zsúr megszervezését hónapokkal korábban megkezdeni. Megtörtént ☺ Azt is írták, és teljesen egyetértek vele, hogy ez az ünnepség inkább a szülőknek, rokonoknak fontos, hiszen a töpörtyűk még úgysem emlékeznek rá. A szülők meg végül is méltán lehetnek büszkék, és megünnepelhetik, hogy egy éven át sikeresen gondoskodtak a gyermekükről. Erre mondtam a férjemnek, hogy már csak kb. 50-60-szor ennyit kell végigcsinálni, és akkor elégedett leszek 😃
A kicsikémmel
Úgy döntöttünk, hogy az ünnepség szűk családi körben lesz megtartva, hiszen Nándinak még nem igazán vannak barátai, és sajnos a lakásunk befogadóképessége sem tette volna lehetővé, hogy többen legyünk - 14 vendég is épp, hogy elfért.
Az előkészületek során arra lettünk figyelmesek, hogy már erre a szülinaposdira is óriási biznisz épült ki, és ha az ember nem figyel, bizony könnyen egy vagyon rámehet a dekorációra (ami a gyereket csak ideig-óráig érdekli), a legkülönfélébb vegán tortakölteményekre (amiből a gyerek is ehet, de nem fog, a rokonságnak pedig nem szájíze szerint való általában), mindenféle ünneplőruhákra, aztán ott vannak még az ajándékok, az ember nehezen tud megálljt parancsolni, én sem voltam ezzel másképp. Amikor viszont a csomagolásra került a sor, beláttam, néhány ajándék jó lesz Nándi névnapjára, illetve karácsonyra is. Úgy gondolom, az is bevált, hogy megbeszéltük, a családból nagyjából ki mit hoz, mire van mostanság szüksége Nándinak, valamint azért is hasznos ez az egyeztetés, mert így elkerülhető, hogy valamiből esetleg többet is kapjon.
Az ünneplés menete elég egyszerű volt, a tortával kezdtünk, utána ajándékozás, és végül egy kis játék is belefért. Alapvetően úgy gondoltuk, pár óra elég megterhelő lesz Nándinak, de nagyon aranyos volt, pont annyit bírt ki ébren, aktívan, ameddig a vendégeink maradtak.
A tortán én is sokat agyaltam, több receptet is kipróbáltam. Olyat szerettem volna, ami olyan alapanyagokból készül, amit Nándi már evett korábban, és szeret is. Így találtam rá egy blogon egy volt osztálytársam receptjére, egy egyszerű tejbegríz tortára banános töltelékkel. https://samutanul.com/2017/08/01/remek-a-hangulatom-tom-tom-szulinapi-torta-receptek/
Sajnos a formáját, tartását jobban ki kellett volna kísérletezni, de Nándit nem zavarta a külalak, mondjuk enni sem nagyon evett belőle, de a lelkem így volt nyugodt. ☺ (Megnyugtatásképp mondom, hogy készült "felnőtt" torta is, egy fahéjas trüffeltorta, ami pillanatok alatt elfogyott. http://www.nosalty.hu/recept/fahejas-truffeltorta-sutes-nelkul)
A torta
Utólag belegondolva jó sok ajándékot kapott Nándi, és még a kicsomagolás sem érdekelte, pedig azt hittem, a szép színes csörgő-zörgő papírok lázba fogják hozni, de sajnos tévedtem. Itt ütközött ki leginkább, hogy ő még nem fogja fel, mi az, hogy ünnep, számára ez csak egy ugyanolyan nap volt, mint bármelyik másik, csak kicsit több ember vette körül. És végül is ez volt a lényeg, hogy ő jól érezze magát. Szerencsére csodás természetű kisfiú, és akárki érkezik vendégségbe, könnyen barátkozik, és boldoggá teszi a felnőtteket. Nyilván ez adottság is, de szeretném azt hinni, hogy ez a szerető közegnek is köszönhető, amiben igyekszünk őt nap mint nap felnevelni. 😊
Az egyik ajándék bűvöletében
Különösen fantasztikus volt ez a délután azért is, mert összehozta az egész családot, és Sanyi papa is megérhette még az egyetlen dédunokája első születésnapját, mielőtt tegnap végleg itt hagyott minket... Nyugodjon békében!
Kicsit szégyenkezve, de visszatérek. Igen, ha jól látom, 4 hónapja nem írtam semmit Nándiról, pedig voltak magvas gondolataim, és történt rengeteg dolog, csak hát az idő... Az idő óriási ellenség. És ránézek a naptárra, Nándor fiam 1 éves... Büszkeség, öröm, könnyek, örömkönnyek fognak el, ha erre gondolok. Na meg az, hogy akkor még előtte gyorsan írok egy összefoglalót ezekről a mozgalmas hónapokról.
A kis szuperhős
Nándi második alsó fogacskájára nem kellett sokat várni, május második hetében nagy kínnal-keservvel, de megérkezett. Ezután uborkaszezon volt, bár szegénykém sokszor szenvedett, és látni lehetett, ahogy a sima ínyből egyre duzzadtabb kétpúpú teve lett. Így bújt elő augusztusban a két felső fogacska, és talán annyival volt könnyebb, hogy már jobban felismerni a jelzéseit, mikor sír a fogfájás miatt. Mostanra 4 fogú kis szörny lett, még a legbátrabb oroszlánidomárok sem biztos, hogy akár a kisujjukat is bedugnák Nándi szájába, mert harap, mintha az élete múlna rajta. De tényleg, sípcsonttól kezdve, combon át nincs, amit ne lenne képes megrágni.
De ami főleg az időhiányt okozta (okozza), hogy elkezdte Nándi a helyváltoztató mozgásokat. Két hónapig szinte csak kúszott. Nagyon bíztam benne, hogy sikerül neki, mert számtalan helyen lehet olvasni, hogy ezen mozgásforma kimaradása a későbbiekben komoly gondokat okozhat például a matematika megértésében. Elsőre ez meglepőnek tűnhet, de valójában elég logikus. A mozgásfejlődés során minden új mozgás hat a kognitív képességekre is, hiszen egy mozgásminta sosem csak úgy lesz, nem automatikus, hanem rengeteg információt kell az agynak összeszedni és összekapcsolni. Meg kell tanulni a 4 végtag együttes szimmetrikus mozgását elkülöníteni 2-2 szimmetrikusra, majd külön-külön használni minden egyes végtagot, mégis összehangoltan. A helyváltoztatás során is szükség van logikára, formák felismerésére, méretek megkülönböztetésére, a tér, a dimenziók, valamint a saját korlátok felismerésére.
Mondok egy példát!
Az egyik személyes kedvenc történetem arra az időre esik, amikor Nándi még csak ismerkedett a kúszással. Ilyenkor volt, hogy néhány pillanatra magára hagytam a földön, amíg megmelegítettem az ebédjét. Hallottam, hogy sír, mert nem szerette, ha egyedül van, de arra magam sem számítottam, hogy sírva, minden erejével küzdve azon munkálkodik, hogy kijöjjön a szobából. Ehhez neki fel kellett ismerni, hogy az a kijárat, onnan vezet valahova út. Valamint összerakta fejben, hogy ha én ott mentem ki, akkor nagy valószínűséggel ott is fog engem megtalálni. Nem nagyszerű? Szörnyen büszke voltam rá akkor is.
Az ominózus eset
Persze mára már ez a történet lassan a feledés homályába vész (tényleg volt ilyen?!), mert a legújabb mutatványa az a fiatalembernek, hogy "véletlenül" az ajtó felé dobálja a játékait, egészen addig, míg hogy, hogy nem, "véletlenül" kigurul egy labda mondjuk, és akkor persze ő jó kisfiú módjára vissza akarja hozni. De ha már kijutott valahogy a szobából, mindig el kell időzni itt-ott, kicsit szétnézni a konyhában, fürdőben, árgus szemekkel keresve, hol hagytak anyáék valami rosszalkodnivalót.
Szóval mostanra a mászással nincs gond, megy, csattog Nándi, mintha rakéta lenne a hátára kötve. De nem volt ez sem könnyű menet. Ismerkedett a mászással, pakolgatta a kis kezeit, lábait, de nem akart összeállni. És hogy milyen türelmetlen és egyszerre mégis kitartó ez a gyerek, jól mutatja, hogy őt teljesen más foglalkoztatta, mint a mászás.
Az első felállás!
A kiságy nálunk az a babacucc, amiről egyelőre nem érzem, hogy kellőképpen ki lenne használva. Voltak napok, amikor Nándi konkrétan 1 másodpercet sem töltött benne (igen, tudom, borzasztó szülők vagyunk...). De ha az ő biztonságáról van szó, és mostanában erre egyre többször van szükség, nem kérdés, hogy a kiságyban a helye, akár tetszik, akár nem. Így történt, hogy a kis 11 hónaposom a kiságyban sírt-rítt, miközben vasaltam. Aztán egy pillanatra levettem a szemem róla, és a következőben mit látok? Óriási vigyorral, de annál remegőbb lábakkal áll, szorítva a rácsokat, de örömittasan hintázva, rugózva. Elmondhatatlan boldogság járta át a szívem először, persze utána jöttek a kellemetlenebb pillanatok is. Mindig mindenhol felállt, volt néhány esés is, de nem tántorította el kis hősünket attól, hogy továbbra is felálljon, sőt már kapaszkodva lépeget is, olyan kamikaze stílusban, hogy nem tudom, hány infarktust hordhattam már ki lábon...
Mondhatnám, hogy veszélytelenebb az életünk, amióta megtanult Nándi ülni, de akkor hazudnék. Most már kombinálja, mikor mihez van kedve. Mászik egy kicsit, aztán felül, ha talál arra alkalmas tárgyat feláll... és azt hiszem, még csak ezután jön a java!
Még annyi mindenről tudnék írni, mert olyan sokat fejlődött ez a kis bogyóka az elmúlt időszakban! Megtanult tapsolni, integetni, persze még nem olyan tökéletesen, de egyre inkább alakul, sokat fejlődött a finommotorikája is. Eddig mindenhonnan kipakolt, most már vissza is pakol, és nagyjából tisztában van a méretekkel. Nagyon ügyesen megjegyzi, ha tanítunk neki valamit, az apukája legutóbb megtanította neki a 'tessék-kérem-köszönöm' feladatokat, és érti, és tetszik is neki. Imádja a kiflit, kölesgolyót, puffasztott rizst majszolni, a morzsáikat szedegetni vagy épp belekenni a szőnyegbe.
Étteremben
Beszélni még nem kezdett el, de ehhez is van egy kicsit vicces történetem. Sokszor mondogattam neki: Mondd ba-ba, ma-ma, pá-pá! Látni kellett volna, minden alkalommal úgy nézett rám, mintha Franciaországban angolul kértem volna egy pofa meleg sört. Megszámolhatatlan sokszor próbáltam rávenni, hogy mondjon ezt-azt, de mint aki némasági fogadalmat tett, még a száját is összezárta ilyenkor. Aztán egy etetésnél mintha átszakadt volna a gát, előadott egy 10 perces 'ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba' monológot. Nagyjából úgy, hogy most itt van az összes baba, amit eddig próbáltál velem kimondatni, anya. Azóta megy a mama, dádá és bumm, igaz, még nem hibátlanul. Bizony, ez a kelléke az egyik új kedvencnek, a 'leesős' játéknak, ami ugye annyit tesz, hogy a gyerek ledob valamit a földre (etetés közben a legjobb játszani), nagyon sír utána, tehát fel kell venni, majd újra és újra és újra ledobja, és eljátsszuk ezt, amíg ő meg nem unja.
Kilóg a haja az ágyból 😊
Mi van még, mi van még... annyi minden! Biztos, hogy rengeteg fontos dolgot kifelejtettem. Voltunk nyaralni, járunk játszótérre, nagyon sok új dolog van, amik során egyre inkább látszik, hogy Nándi mennyire fantasztikus!
Még 8 hónapos sincs ez a fiúcska, és végre megérkezett az első édes kis fogacska, a bal alsó egyes ☺
Szerencsések vagyunk, mert gyakorlatilag két nap alatt áttört a picike csont, most már epekedve várjuk, hogy teljes valójában is megláthassuk, hogyan is néz ki Nándi foggal.
Sokat boncolgatott téma ez a szakirodalomban és az interneten, mindenki igyekszik minél többet megtudni, valamint megosztani róla. Ráadásul elég para is, mert a rémrörténetek vannak túlsúlyban, bár ez az egész gyerek-sztorira igaz. Végül is az nem valami nagy hír, ha minden simán, gond nélkül megy, de nem ártana több ilyen leírás, hogy a szülők megnyugodhassanak: bizony ilyen is van.
A fogzás, ugyanúgy mint bármely gyermekfejlődési állomás, minden lurkó esetében egyedi, így felkészülni is nagyon nehéz rá. (Sőt azt is meg merem kockáztatni, hogy ugyanannál a bébinél az egyes fogak között is van különbség.)
Leírom, nálunk hogyan alakult, és hogyan vészeltük át az elmúlt időszakot.
Talán 4 hónapos volt Nándi, amikor elkezdett aktívan nyáladzani, és megrágott mindent, ami a szájába került. Először mi is arra gyanakodtunk, hogy máris jön a foga, de az idő haladt sietve, fogacska meg sehol nem volt. 😕 (Sok utánaolvasás után kiderült, hogy a babák ebben az időszakban azért nyáladzanak, rágcsálnak, mert olyan sok nyáluk termelődik, hogy nem tudják rendesen lenyelni. Nándi ezért is imádta a plüssöket, mert jó nedvszívók.)
Aztán két hónappal ezelőtt a doktor néni is benézett Nándi szájába - azt mondta, ebből hamarosan fogacska lesz. Persze értem én, hogy a hamarosan elég relatív és tág időintervallum, de ezek szerint még az sem tudja pontosan megjósolni a fogzás idejét és menetét, aki nap mint nap lát ilyet.
Egy pár napja azonban megváltozott minden. Kiesett a pixisből a korábbi nagy szerelem, Pulyka úr, és vele együtt az összes többi plüss is elhajításra került. Viszont előkerült a korábban elutasított kemény rágókák hada, és elkezdte rágcsálni a kis ujjait is Nándi valahogy máshogy, mint régen. Sokat vakarta a fülét, és bekerült egy újabb elem is a repertoárba - ekkor már tudtuk, hogy itt az idő -, nagyon cuki módon elkezdte rágcsálni a nyelvét.
Ezután egy kicsit nehezebb éjszaka következett, a kiságyban nem volt hajlandó aludni, mindig sírt. Amikor kivettem, rajtam szépen szundított tovább, így aludtunk összebújva reggelig.
Csütörtök délelőtt nagyon sírt, amikor nem tudtam fogni, csak bömbölt. (Még szerencse, hogy van hordozónk, most igen nagy hasznát vettem.) Ekkor megvizsgáltam a kicsikémet, és az ínyén 3 nagyobb kék pont látszódott. Ezek a pontok estére vonallá lettek, majd péntek délután már bizony érezhetően ott volt a kis édes éles foghegy, amit azóta is előszeretettel köszörül rajtunk. 😬
Ezt a - szerintem - legnehezebb részt azonban meg sem éreztük. És hogy mi volt a titkos csodafegyver? FIGYELEMELTERELÉS. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Amikor játszottunk, énekeltünk, nevettünk, elvontuk a figyelmét a fájdalomról, csak néha görbült lefele a szájacskája, de az is csak kis ideig. Ebben a nagy "munkában" szerencsére nem voltam egyedül, a nagyszülőké inkább az érdem, hogy szórakoztatták Nándit.
Szomorú kis szája
Röviden és tömören így történt, hogy többé nincs fogatlan kis szépségem. 😀
Kicsit ugyan megkésve, de a húsvéti hétvégéről szeretnék írni, mert nem egy átlagos hétvége volt!
Így, hogy adatott plusz egy nap, a nagypéntek, apa is többet lehetett velünk, és kitaláltuk, milyen jó lenne nekivágni a nagyvilágnak. Egészen Tárnokig jutottunk, ahol meglátogattuk a nagyszülőket.
Bevallom, nagyon féltem, miként fogja Nándit érinteni a környezetváltozás, de kár volt aggódnom. Újfent bebizonyosodott, hogy ennek a kissrácnak nagyon jó természete van, nagyon könnyen alkalmazkodik az új helyzetekhez.
Vidáman indult a nap
Az első dilemma az volt, mit vigyünk magunkkal, miből mennyit, a bevált itthoni rutin dolgokat hogyan oldjuk meg máshol.
Utólag belátom, még így is sok holmit vittünk, bár egy sporttáskában elfértek Nándi cuccai. Pelust mennyit? Ruhát mennyit? Játékot mennyit, melyiket? Ezek azok a kérdések, amelyekre gyakorlatilag nincs válasz, mert az élet (a gyerek) mindig képes valami megdöbbentőt varázsolni. Nekünk most szerencsénk volt, hiszen inkább vigyünk többet, mintsem ruha vagy pelenka nélkül maradjunk.
Alvás a vonaton
Készen állt a csomag, útra keltünk. A következő kritikus pont az utazás volt, mert bár Nándi szeret villamosozni, buszozni, ilyen hosszú úton még nem volt. A villamost és a metrót jól viselte, tetszik neki a nagy sárga, a nagy fehér, és kifejezetten imádja, hogy sok új emberrel találkozhat. Szereti a nyüzsgést, szereti felhívni magára a figyelmet és cukiskodni. A vonaton végig aludt odafele, így nem volt semmi gond. A hazafelé úton viszont végig ébren volt, és azon kívül, hogy elfáradt, nem viselte meg az utazás.
Amikor megérkeztünk a nagyszülőkhöz, Nándi kicsit ismerkedett az új helyszínnel, de inkább azon volt a hangsúly, hogy a mamáékkal volt, akiket ismer, az otthoni játékaival játszott, nézhette a kedvenc videóit, vagyis igyekeztünk otthonra emlékeztető miliőt kialakítani a számára. Így vidáman kiabált, sikoltozott, táncikált, forgolódott összevissza... Szóval szemmel láthatóan jól érezte magát.
Vadul buliztunk
Bár az időjárás nem volt a legbarátságosabb, azért voltunk az udvaron és a kertben is, és tisztes távolságból ismerkedtek Bütyökkel. A finom friss vidéki levegő jó hatással volt rá, jó étvágya volt, és energikus volt egész nap, estére pedig jól el is fáradt.
Papával napozgatunk
Azt hiszem, leginkább az alvástól, főleg az éjszakaitól féltem leginkább. Új helyen, nem a saját ágyában még a legtöbb felnőtt is nyugtalan, de Nándiról ez nem mondható el. Mintha csak otthon lettünk volna, olyan szépen tartotta a rutinját.
Szundi
A következő nap jó gyorsan eltelt, hirtelen délután lett, és haza kellett jönni, de azért jó érzéssel tettük, mert ez biztató, hogy Nándi ennyire alkalmazkodóképes. Remélem, ez így is marad, és nyugodtan telik majd a következő utazásunk is.
Mi is jól éreztük magunkat egyébként, jó sokat és finomat ettünk, és ha nem is annyira látványosan, de azért tudtunk valamennyit pihenni, szusszanni.
Egy újabb csodás hírrel kezdhetem ezt a bejegyzést is: Nándi már minden oldalra fordul, vagyis gurul, gurul, gurul... Mostantól a nemlétező szemeinket is rajta kell tartanunk! 😃
Ez az egész mozgásfejlődés tulajdonképpen a motivációról szól; ha nagyon meg akar szerezni valamit, akkor addig nyúl, addig hintázik, addig erőlködik, amíg nem sikerül. A szülőknek ilyenkor nem árt résen lenni és tisztában lenni azzal, hogy mi érhet a gyereknek annyit, hogy olyat tegyen, mint még azelőtt soha.
A fő motivációs eszközök nyilván a játékok, amelyek már Nándi születése óta gyarapszanak, és még mindig nem tud mindennel játszani, sőt még mindig kevés olyan dolog van, amivel tud mit kezdeni. Persze ennek elég egyszerű magyarázata van. Az ő fő szempontja a kedvenc játékok kiválasztásában, hogy befér-e a szájába, megfelelő ideig ott tudja tartani, és a legtöbb esetben a jó nedvszívó képesség is kritérium.
Az egész játszás úgy kezdődött, hogy kapott tőlünk karácsonyra egy játszószőnyeget, amit nagyon utált. Persze ezért nem lehet hibáztatni, hiszen nem tudott mit kezdeni vele igazán. Most már egyre gyakrabban teszem rá le, itt könnyen lehet gyakorolni a gurulást, valamint a játékot a többi eszközzel.
Picit csalódottnak éreztem magam az elején, mert úgy tűnt, bármilyen játékot vettünk neki vagy kapott, egyáltalán nem érdekelte, én pedig egyre elkeseredettebb lettem: mit akarhat ez a gyerek?
Elég hamar kiderült, viszonylag nagy falat még most is a lelkemnek, de odavan mindenféle műanyag palackért. Miután folyton sírt azért, amiből ittam, lett neki is egy palack-farmja. Különböző méretű, színű és formájú üvegeket tisztítottunk meg neki, és van, amelyiket rizzsel, van, amelyiket színes folyadékkal töltöttünk meg. Ez olyannyira jó ötlet volt, hogy hónapok óta ezek mellett a palackok mellett a legkitartóbb Nándi.
Amikor még csak arra akartuk tanítani, hogyan fordítsa a hang felé a buksiját, vettünk mindenféle csörgőt. Akkor a célnak megfelelt, de ő maga nem játszott vele igazán. Csak mostanában kezdte el rázni és csapkodni őket, hogy végre elbírja, és jobban tudja fogni őket.
Nagyjából ugyanebbe a kategóriába sorolnám a rágókákat is. Szerintem ezt minden ember tudja, hogy a gyereknek kell rágóka, ha jön a foga. Nos, ebből aztán manapság már annyiféle létezik, hogy Dunát lehetne vele rekeszteni, de - nem titok - a mi gyerekünknek egyik sem felel meg... Van műanyag, a legegyszerűbb formájú gumi, hűtős, a legbonyolultabb rágókacumi, de Nándi ezeket nem preferálja.
Én, a kétbalkezesség netovábbja, már arra is vetemedtem, hogy készítettem ezekből a nem-használt játékokból egy kiságyra felköthető sort, mondván hátha majd így érdekli a csöppemet, de ha már csak elkezd felé nyúlkálni, nyújtózkodni, az is jó! A végeredmény az lett, hogy nyúlt is értük, ahogy reméltem, de nem a rágókákat rágcsálja, vagy a csörgőket rázza, hanem a zsinórokat, amivel felkötöttem őket!
Ez a fiaskó és a korábbi tapasztalatok segítettek megérteni, hogy én a fejemen is pöröghetek, Nándi akkor is csak a textiljátékokért rajong, ezen belül is a plüss anyagból készültekért. Eme szenvedélyének beteljesítésében kiváló partnerem az IKEA lett, aki egyszerűen tudja, mi kell az én gyerekemnek! (De tényleg, hogy van ez? Ezer meg ezer játékot nézegettem már különféle bababoltokban, de egy sem közelíti meg azt a szerethetőségi és hasznosíthatósági szintet, mint az IKEA-játékok. És ráadásul olcsók is, ami azért a gyereknevelésben nem egy figyelmen kívül hagyható szempont.)
Az igazi, a nagy Ő Nándi számára egy valójában rémesen csúnya és értelmetlen játék, de nem bántom, mert számtalanszor mentette már meg az életünket, fojtott el szűnni nem akaró sírást, vagy éppenséggel segített álomba ringatni egy hullafáradt bébit. Az IKEA kezdeményezésében valósult meg az a projekt, hogy gyerekek rajzolnak valamit, a cég pedig legyártja és árusítja. Nem tudom, melyik kis lurkó álmodta meg a kétfejű, kétlábú, szivárványszín testű madarat, de köszönet érte. Pulyka úr (vagy egy kiadósabb használat után Nyálka úr) egyelőre családunk oszlopos tagja.
Aztán ami még nagy sikernek örvend az a kis plüss gyümölcsös kosár, ami ugye egy nagy IKEA-s játék része. (Először boltosat lehet játszani, megveszed a gyümölcsöket, zöldségeket, majd a kiskonyhában megfőzöd őket a mini edényekben, és végül elmosogatsz. Teljesen hibátlan konstrukció, játszva nevel.) Mondjuk mi ott tartunk egyelőre, hogy Nándi nyersen eszi a gyümölcsöket 😃 Mindegyiket imádja. A fő kedvenc a szőlő, melynek minden bogyója kb. 10 perces elfoglaltság, a narancs, az alma, a kivi... és a meghámozható banánról még szót sem ejtettem! Viszont azt azért muszáj megemlítenem, hogy az első adandó alkalommal mikor megkapta az egész kosarat, hogy válassza ki, ami a legjobban tetszik, a fejére borította a gyümölcsöket, és a kosarat kezdte el rágcsálni. Édes pofa.
De nem csak plüssben nyerőek a svédek, a tornaszert is imádja Nándi. Megmondom őszintén, azért ezt választottuk, mert fa, roppant egyszerű, és kis helyen is elfér. Van sok másféle, de alapvető gondom a legtöbb játékkal, hogy van fiú meg lány, és általában borzasztó. Ez egyszerű, mondhatni old-school, és gyanítom, hogy az ezzel eltöltött idő jócskán hozzájárult ahhoz, hogy Nándi már ügyesen gurulászik.
(Annak idején ugye a zenélő-forgó hatására kezdett el a hátára fordulni, mint azt már korábban leírtam, így nem szeretném önmagam ismételni. De jó példa arra, hogy a mozgásfejlődéshez sem kell feltétlenül mozgásfejlesztő játék.)
Persze most nem soroltam fel mindent, de nagy igazság az, hogy ha nem vennénk játékokat a gyereknek, akkor is nagyon jól ellenne, mivel minden érdekes, minden újdonság neki, és egy egyszerű kanállal is képes akár egy órát is eljátszani.
Sajnos előfordul, hogy eljön az a pont, amikor minden játék hasztalan. Ekkor bizony másképp kell a gyereket megszólítani, mégpedig audiovizuális eszközökkel. Persze ez nem azt jelenti, hogy magára hagyva bámulja a TV-t naphosszat, vagy kedvére YouTube-ozik, nyilván mértékkel és felügyelettel nézhet néha ezt-azt.
A fő kedvence a Herkules című rajzfilm egyik betétdala, egyenesen odavan érte, fülig ér a szája, mikor meghallja. A siker hatására próbálkoztunk más mesedalokkal is, de egyiket sem hajlandó meghallgatni sem.
Sok gyerekdalon is túl vagyunk már, de kettő ezekből a favorit.
Egy ideje már csücsülök ezen a poszton is... De most is úgy írok, hogy Nándi rajtam van a hordozókendőben ☺
Nindzsa üzemmód
Mindig óriási öröm látni, ahogy napról napra fejlődik, egyre ügyesebb lesz egy csöppség, bár ezt a változást minden egyes lépcsőfokában csak a szülőknek, elsősorban az anyukának (otthon maradottnak) van szerencséje észrevenni, látni, tanulmányozni. Ezen felül is jelenleg a mozgás van terítéken, és ez is a leglátványosabb a kis teendők közül.
Újdonság, hogy amíg korábban Nándi csak a bal oldalra fordult hasról, már a jobb oldalt is sikerült begyakorolnia, sőt olyannyira automatikus lett ez a mozgásforma a számára, hogy a hason fekvést el is lehet felejteni, kár erőltetni... Nem titok, már most annyira akaratos, öntörvényű és kitartó ez a gyermek, és annyira utál hason lenni, hogy inkább megtanult fordulni! ☺Nyilván ez csak vicc, de azért várom a másik irányú fordulását is, tehát hátról hasra, mert amíg nincs eleget hason, nem tud megtanulni kúszni, mászni. Azért ügyes hason is, arra a pár másodpercre, amíg sikerül ott tartani, már nyúl a játékaiért, sőt meg is tudja fogni, fel is tudja emelni őket.
A fogása is rengeteget finomodott az elmúlt hetekben, már nagyon pontosan tud nyúlni bármi után, és nagyon szépen használja az összes kis ujjacskáját is. Ha elejti, amivel játszott, akkor pedig matatva már néha újra meg is tudja kaparintani. Ami új, és amit nagyon szeret nemcsak fogdosni, de rágcsálni is, az a kis lába. Amint lefektetem, a lábai már szinte rögtön az égben vannak, és jön a torna: addig nyúzni-húzni, míg a szájához nem sikerül emelni, majd a jól megérdemelt jutalom, a kóstoló sem maradhat el 😃
Csodálatos az is, ahogy elkezdi kombinálni a különböző területeket, és megmutatja, mit tud, amikor a mozgást és a tudást egyszerre alkalmazza. Van neki a kiságyán egy zenélő-forgó játék, amit nagyon szeret. Ezen többféle gomb van, amivel a zeneszámokat lehet váltani, illetve a hangerőt szabályozni. Amikor sikerül éppen ez mellé fordulnia, kézzel-lábbal küzdve bemutatja új kislemezét DJ Nándi! Megy a csapkodás ezerrel, és van hogy csak arra leszek figyelmes a konyhában, hogy vészesen felvette a hangot, vagy hogy egyfolytában váltakoznak a zeneszámok. Iszonyatosan élvezi, látszik, hogy össze tudja már kapcsolni, hogy ezt bizony ő érte el a mozgással.
Mint ahogy az előző részben is írtam, igyekszünk mindent megtenni, Nándinak ne legyen semmilyen maradandó gondja a koraszületés miatt, ezért elkezdtünk babaúszásra járni. Nem is tudom pontosan, hogy mit várok ettől, de mozgás, ami csak jó lehet, az sem baj, ha Nándi megbarátkozik a vízzel, és így van egy fix családi programunk is.
Pancsi előtt a kiscsalád
A MOM Sportba járunk minden vasárnap. Főként azért ide, mert ez számunkra egy busszal megközelíthető. Két oktató tartja a foglalkozásokat, Szilvi és Szandi néni. Az órák felépítése igen egyszerű, négy gyakorlat van, melyeket 3-3-szor kell megismételni a 45 perc alatt. A köztes időben pancsizunk, játszunk, szórakozunk. A kezdő csoport vizsgával zárul egyébként, átlag 10-12 alkalom után lehet próbálkozni. Ekkor a már jól ismert gyakorlatsort 5 perc alatt kell tudni lebonyolítani.
Mondjuk elég stresszes maga az egész program, kicsi a hely, kevés a pelenkázó, a gyerekek fáradtak és éhesek a végére. Nándinak például sokszor az a baja, hogy megrémül a sok embertől, mivel alkalomadtán kb. 15 baba van a medencében, ráadásul két szülővel. A másik fő frusztráló dolog számára, hogy ha egy baba elkezd sírni, ő is rákezd. Ezzel nem lehet mit tenni, ilyen érzékeny a kis lelkem.
Apa és fia
Egyelőre a 6. alkalmon vagyunk túl, és úgy tűnik, kezd Nándi fejlődni. A legutóbbi órán volt először, hogy nem is nyelte vizet! Noha még nem sikerült az egész gyakorlatsort végigcsinálni, azért biztosan haladunk előre. Itthon viszont nagyon virgonc a kis lelkem: fürdés közben úgy ugrabugrál, mint egy kis delfin! Jár a keze, a lába, sikoltozik... Szóval szerintem nem lesz gond a víz szeretetével. 😉
Na jó, ez nem teljesen igaz, de fél éve szeretem ezt az édes kis teremtést úgy, ahogyan korábban nem gondoltam, hogy lehet szeretni. Minden pillanatban, minden körülmények között, mindennél jobban.
Gondolkodtam, mit is jelent, miért is fontos mérföldkő ez a 6 hónap. Tulajdonképpen ez csak egy önkényesen kijelölt időpont, egy számtani közép. De lehet számtani közepe az időnek a maga relativitásában? Életünk leghosszabb(nak tűnő) és legtartalmasabb periódusán vagyunk túl, főleg Nándi. Ő mint egy üres könyv érkezett erre a világra, mostanra viszont már a margóra is írunk, annyit tanult, és mégsem elég a hely. Egy édes kis tenyérnyi babából, aki még sírni sem tudott, csak valami nyávogó hangot kiadni, lett egy óriás manó, aki ma már pontosan tudja, milyen hangosan kell panaszkodnia, hogy elérje a célját. Egy morcos kis bogyóból lett egy mindig vidám, kacagó kis angyal, aki már felfedezte a fél világot.
És mi tettük ezt vele. Mi segítettünk neki abban, hogy ott tart most, ahol. Hogy nem adtuk fel a legnehezebb pillanatokban és azóta sem, sohasem! Emlékszem, amikor először csapott belénk a felismerés Zolival: a mi feladatunk, hogy életben tartsuk Nándit. Talán ekkor lettünk igazán szülők. De honnan tudjuk, mennyi ruha kell rá, hogy kényelmes neki aludni, melyik játékot szereti, jóllakott-e már... És még sorolhatnám! Nem tudjuk, de valahogy mégis sikerült. Mára megtanultuk, mert együtt hárman kitaláltuk. Hiszen nem csak mi tettünk meg mindent érte, ő is rengeteg dolgot tett értünk, hogy segítsen. Szerencsésnek érzem magunkat. Gyakran kérdezik tőlem: Nándi mindig ilyen jókedvű, kiegyensúlyozott? Büszkén mondom, hogy igen! Mert amikor nincs semmi fizikai szükséglete éppen, nagyon boldog, és igyekszünk törekedni arra, hogy legkevesebb ideig szenvedjen hiányt bármiben. Mi így szeretünk. Lehet, hogy ez az ő kiegyensúlyozottságának a titka.
Mivel azért valamivel könnyebb már az élet vele, mint eleinte, és a napjainkat nem csak az evés-alvás minta alapján éljük, elkezdtünk közösségbe, programokra járni. Nándi, ha éppen jó hangulatban van, jól érzi magát, kisebb közegben könnyen a társaság középpontja lesz. Pozitívan fedezi fel, hogy rajta/rajtunk kívül is léteznek emberek, babák. Most kezdi élvezni a tükrös játékot például, bár egyelőre még azt hiszi, hogy egy másik baba van vele szemben, így mindenáron meg akarja fogni és kóstolni ☺
Mivel lassan elkezdi Nándi a helyváltoztató mozgásformákat, nem árt odafigyelnünk, hogy minden rendben van-e, nincs esetleg valami olyan lemaradása vagy problémája, ami a későbbiekben gátolná, hogy sikeres legyen ezen a területen. A gyermekorvosunk javaslatára elkezdtünk Nándival babamasszázs tanfolyamra járni. Bár még csak most kezdődnek a kimozdulós programok, meg kell állapítsam, valahol minden szülő mazochista, aki hajlandó ebbe belemenni. Minden egyes alkalom kész idegbetegség, izgulás, hogy minden rendben menjen, időben odaérjünk, legyen helyünk, aztán időben hazaérjünk etetésre, jaj, nehogy bekakiljon, nehogy át kelljen öltöztetni, csak el ne hagyjuk a pelenkáját, le ne essen a földre a cumi... és még oldalakon át sorolhatnám az indokokat, miért is LENNE egyszerűbb otthon maradni a négy fal között. De nem teszünk így. Aztán, ki tudja, talán egyszer könnyebb lesz. (Á, ezt magam sem hiszem el. Könnyebb maximum az lesz, amikor az egyetemi gólyatáborba megy. Egyedül.)
Masszázsra készen
A masszázst a gyermekorvosi rendelőben Éva néni tartja, aki - mint gyermekkori emlékeimből kiderült - már több mint 30 éve védőnő, ráadásul ugyanazon a helyen. Számomra az ő szaktudása és jelenléte garancia, valamint az, hogy ezeket az ingyenes tanfolyamokat kb. 15 éve tartja a kerületi anyukáknak. A tanfolyam 5 alkalomból áll, heti egyszer nagyjából 1 órát vesz igénybe. Azon túl, hogy megtanítják, hogyan is kell az ilyen csöppségeket masszírozni, jó alkalom, hogy Nándi más babákkal találkozzon, én pedig igen beszűkült életteremet igyekezzem kicsit bővíteni.
Persze elsődlegesen a masszázs miatt járunk oda, ami egyébként is egy érdekes terep. Az indiai és a svéd masszázs, valamint a jóga ötvözéséből jött létre ez a babamasszázs, amiről olvastam már sok mindent, például, hogy a császármetszéssel született babáknak különösen hasznos, ugyanis ezekkel az érintésekkel pótolhatók azok az érzetek, amik a természetes úton születésnél érték volna őket. Ezen kívül a legnagyobb eredménye, hogy még szorosabb kapcsolat alakul ki a masszőr és a gyermek között, végül is ez egyfajta örömszerzés a baba részére. Ugyanúgy, mint a felnőtt masszázsnál halk zene szól, ilyenkor nyugalom van, megszűnik a külvilág, és az egésznapos "nándiskodásban" megfáradt testecskét ellazítjuk, megnyugtatjuk, megjutalmazzuk. Milyen csodás lenne, ha minket is minden nap végén jól megmasszírozna valaki!!! 😊
Persze ez sem mindig örömünnep, van amikor már fáradt, türelmetlen, éhes, olyankor fel kell függesztenünk a kényeztetést, de általában van egy-két mozzanat, amit imád. Ilyen például, amikor a popsikáját masszírozom. 😊 De fontos tudni, hogy ezt a masszázst nagyobb korban is lehet majd még alkalmazni, igazából akár még 4-5 éves gyerekeknél is, úgyhogy mindenképp érdemes elsajátítani ezt a tudást.
Jaj, de élvezem!
Annak is nagyon örülök, hogy az óra közbeni beszélgetésekből sok számomra új információ is elhangzik, amit Éva néni több évtizedes tapasztalat alapján oszt meg velünk. Pont a múltkor mondta, hogy nem kell aggódni a gyerekek fejlődése miatt egy bizonyos pontig, hiszen minden bébi más ütemben fejlődik - ezt eddig is tudtam, bár türelmesnek lenni a legnehezebb -, de ezen felül megemlítette, hogy létezik egyfajta sorrend, ami mentén a lurkók az új dolgokat produkálják. Vagyis először mindig egy új nagy mozgás, aztán egy újfajta finommotoros, kicsi mozgás, végül pedig egy szociális-kommunikációs fejlődés vehető észre, és sokáig ez a minta ismétlődik.
Nálunk ez most úgy alakult, hogy először hason szépen felnyomta magát, nézelődött, szépen fejlesztette a hát-, valamint a nyakizmait. Ezután elkezdett nyúlni a tárgyak felé, és most már egyre ügyesebben fogja, illetve tartja meg őket. Harmadjára pedig jött a hangoskodás, mély torokhangokat ad ki, úgy sejtem, kellemes érzés neki, ahogy rezegteti a hangszalagjait. És hogy mi lesz a következő?
Nándinak van egy olyan különös képessége, hogy azokon a napokon, amikor már végleg elkeseredem, hogy biztosan ezt sem fogja már sohasem csinálni, meg azt sem, ő a nap végére mindig meglep valamivel, de úgy, hogy könnyekig hatódom tőle... Hát nem fantasztikus az én fiam? Nézzétek!
Egyébként sajnos még mindig küzdünk a betegséggel, de nagyon bízom benne, hogy hamarosan csak egy rossz emlék lesz az egész. Azon túl, hogy Nándinak ez mind fizikailag, mind lelkileg nagyon megterhelő, bennem is mély nyomokat hagy. Amikor először érzi azt az ember, hogy kiszakad a szíve, amikor együtt sír a szenvedő kisgyerekkel, amikor tudod, hogy utál amiatt, amit éppen teszel, de te nem adod fel, mert tudod, hogy hosszú távon neki így lesz a legjobb... Nem könnyű egyáltalán. Főleg egy olyan picin, mint ő, egy mozgékony, beteg babán inhalátort alkalmazni, majd az orrszívó porszívót, végül pedig cseppenteni a nózijába, még ha valaki segít, úgy sem könnyű, nemhogy egyedül. És néha látom az én csöppségemen, hogy bele-beletörődik, nincs mit tenni, hagynia kell magát. Szeretném azt hinni, hogy belátja, anya jobban tudja, mi kell nekem, de ez csak illúzió, csak a magam megnyugtatása.
Ilyenkor születik meg az anyuka (szülő) egyik legkellemetlenebb, de igen hatékony alteregója, a "beteg gyerek anyukája". Ez talán az egyik legösszetettebb, legambivalensebb lény, amivé ember képes válni, aki megduplázza természetfeletti erejét, képességeit, törtet, ajtókat rúg be, maratonokat fut le napokon át alvás nélkül, étlen-szomjan, amolyan túlélő üzemmódban, gyermeke mellett azonban olyan gyengéd, ártalmatlan és együttérző, érzékeny és törékeny, amilyen azelőtt még soha. Szóval senki ne húzzon ujjat egy szülővel sem, akinek éppen beteg a gyereke!!! Plusz még egy jótanács: hogy ne jöjjön elő az "anyaszörny", a képlet egyszerű: ne betegedjen meg a gyerek!
De hogy jó dolgokról is beszéljek, hogy miket művel mostanában ez a kis Superman? Szerencsére a viselkedésén is látszik, hogy határozottan jobban van, például egyre kezdi megszeretni a hason fekvést. Sokáig aggódtam (igazából mindig aggódom 😊), most éppen azért, mert nem szeret hason lenni, de így soha nem fog fordulni, kúszni, felülni stb. Úgy tűnik azonban, hogy csak türelmetlen vagyok, de vajon melyik szülő nem az? Főleg Nándi esetében nagyon oda kell figyelni, hiszen a koraszülöttek gyakran fejlesztésre szorulnak. Nagyon-nagyon bízom benne, hogy az ő esetében ilyesmire nem lesz szükség, és az eddigi ügyességei alapján szerintem rendben lesz vele minden.
A másik ilyen mérföldkő, amire éppen nagyon várunk, az a tárgyak felé nyúlás, illetve megfogásuk. Erre talán még várni kell 1-2 hetet, de úgy tűnik, már a késztetés benne van a csöppségben.
Tegnap csak úgy kíváncsiságból újra bepróbálkoztam az almával nála. Nem mondom, hogy osztatlan sikert aratott, de úgy tűnik, most egy kicsit jobban tetszett neki, mint elsőre. 😃
Végül most zárom soraimat, álljon itt az egyik személyes kedvencem, mert azt remélem senki nem felejtette el, hogy Nándi csak dumál, dumál, és még álmában is dumál... ❤
