Itt a vége...

2017

Nem bánom, hogy itt a vége. Nagy reményekkel vártam, de nem csak adott, sokat is vett el.

Visszagondolok, és feltűnik, micsoda hosszú év volt! Egy percet sem unatkoztam benne.

Nándival a küzdelmekkel teli "elsők" éve. Az első fordulás, az első fogak. A kúszás, a mászás, a felülés, a felállás. Az első lépések. Az első falattól az első önálló evésig eljutás. Az első mosoly, nevetés, kacagás... Az első hiszti. Az első ölelés, amikor először örült, hogy hazaértem. Ha nem is szavakkal, de azt mondta: SZERETLEK ANYA! Az első nyaralás, az első születésnap, az első hajvágás! Nagy mérföldkövek mind.

Olyan szépnek tűnik így leírva, de rengeteg fáradtság, küzdelem, aggodalom és csüggedés is rejlik e mögött az egy év mögött. De ha kimondom összegezve, beleremeg a szívem - egy év alatt egy tehetetlenül fekvő morcos kis törpéből egy életvidám, maholnap lépegető, kommunikáló emberi lény lett. Minden küzdelmet megért!

Egyedül nem ment volna, ezért köszönet illeti Zolit, valamint a családunk minden egyes tagját, akik ahol csak lehetett, segítettek. Köszönet az újonnan szerzett barátoknak, akiktől sokat lehet tanulni, és akik erősítik a nézetet, miszerint vannak még jó emberek a világon. 

Vannak - voltak. A veszteségek nem szabad, hogy túl sokáig elszomorítsanak bennünket. Inkább örüljünk, és értékeljük, ami, aki még megmaradt.

Végezetül egy kis emlékeztető az évről a teljesség igénye nélkül. Mindenkinek kívánok boldog(abb) új évet, és kívánom, hogy váljanak valóra az álmaink!

VIDEÓ Nándi 2017

Tiszta lappal

Amikor gyermek érkezik egy családba, mindig nagy várakozás és nagy találgatások előzik meg. A szülők, családtagok, barátok kíváncsian várják, hogy kiderüljön először is, fiúval vagy lánnyal gyarapodik a család. Utána az ultrahang és a manapság egyre divatosabb 4, valamint 5D-s technológia segítségével már az első találkozás előtt láthatók a kis jövevény főbb vonásai. Aztán amikor világra jön a csöppség, mindenki váltig állítja: tiszta anyja, tiszta apja... majd idővel felmerül a kérdés, vajon hogy fog kinézni felnőtt korában ez a gyerek.

Mikulás

Ennél azonban fontosabb, hogy milyen jellem, személyiség is lesz ez a kis ember, és vajon mennyi felelőssége, ráhatása van a szülőknek, a környezetnek a gyermek személyiségének kialakulására.

Tudományos kutatás

Létezik egy filozófiai elmélet, mely szerint a gyermek agya születésekor egy tiszta lap (tabula rasa), és mindent "kívülről", a szülők, a tanárok, a környezet alapján tanul meg. Nem hiszem, hogy manapság ez az elmélet még helytálló, hiszen ma már babapszichológusok is vannak, akik a kicsik agyának feltérképezésével foglalkoznak, és egy közelmúltban végzett kutatás azt is bebizonyította, hogy a temperamentum például öröklődik. Nem értek egyet 100%-ban sem az empirista, sem a pszichológiai vélekedéssel, szerintem a jó válasz valahol a kettő között van. 

Minden mókában benne van

Először akkor kezdett el foglalkoztatni a kérdés, amikor Nándi még alig volt 1-2 hónapos, és öltöztetésnél megigazítottam a felgyűrődött ruhaujját vagy a címkéket. Felmerült bennem, hogy ha őt nem zavarja, én mégis miért igyekszem az ő helyzetét komfortosabbá tenni? Ezekből az apróságokból lesznek azok a rigolyák, amelyek a felnőttekben az őrületbe kergethetnek minket. Ebben az esetben valóban egy tanult viselkedésmintáról van szó, hiszen folyamatosan ismételjük ezeket az igazgatásokat vagy akár a lábujjhegyen járást, amikor a kicsikénk alszik. Nyilván ha sokszor lát, hall, tapasztal ilyen korrekciót, azt gondolja, az alaphelyzet rossz, meg kell javítani. Szerintem nagyon kell vigyázni, hogy ne essünk túlzásba, mert könnyen szorongóvá válhat a gyermekünk, ha rengeteg ilyen kis dolog van, ami "zavarja" őt, és folyton azon munkálkodik, hogy magát komforthelyzetbe hozza. Nyilván a másik véglet sem jó, amikor nem figyelünk oda alapvető dolgokra, mert Nándit egyelőre nem nagyon zavarja, hogy a haja, keze, arca, mindene csupa ételmaradék. Ez például igénytelenséghez (sőt akár betegséghez) is vezethet.

Maszat

Nándit van alkalmam nap mint nap hosszú órákon át tanulmányozni, és még mindig lenyűgöz, hogy milyen fiatal, mégis mennyire kiforrott jellem. Az elmúlt időszakban lettem arra figyelmes, hogy viselkedését, temperamentumát tekintve nagyon sok mindenben rám hasonlít. Itt jön a képbe a már korábban említett másik elmélet. Vajon öröklött-e a hirtelenség, a harsányság, az élénkség, ami megfigyelhető nála, vagy abból fakad a hasonlóság, hogy több mint egy éve kb. napi 24 órát töltünk együtt, és azt a mintát tanulja meg, amit tapasztal? Nehéz kérdés. Hiszen ugyanígy megtanulta, hogyan kell enni a kanállal, hogyan csavarja rá az üvegre a kupakot, vagy hogy hogyan is kell számítógépezni.

Vadóc

Az biztos, hogy jó hatással van a jellemfejlődésre, hogy mindig pozitívan állunk hozzá, mindig vidám, jó hangulatú a légkör. Ennek köszönhető, hogy sokat nevet, de az is, hogy bátor, mert érzi, hogy támogató a közeg, ami körülveszi. Érdeklődő, nyitott, de tud magára vigyázni, nem vakmerő. Például nálunk ha egy kis esés vagy valami bumm van, nem csinálunk belőle óriási ügyet. Természetesen ha rögtön sírni kezd Nándi, akkor tudjuk, hogy valóban fájdalmas dolog történt vele, de akkor is igyekszünk minél hamarabb megnyugtatni öleléssel, kedvességgel. Sőt néha előfordul, hogy ő néz ránk kérdőn, mi megijedtünk-e, és ha igen, akkor tudja, most sírni kell. De semmiképp nem szeretnénk ha anyámasszonykatonája lenne.

Ha jól megfigyeljük, egy gyermek személyisége 3 komponensből tevődik össze: érzelmi, mozgási és kapcsolati intenzitás. Az a fontos, hogy egyik se tolódjon el valamelyik véglet felé nagyon.

Az érzelmi intenzitás abból tudható, mennyit sír a kicsi, könnyű vagy nehéz megnyugtatni, innen tudjuk, mennyi támogatásra, biztatásra van szüksége. Nándi szerencsére ma már nagyon keveset sír, főleg ha a hisztit nem számoljuk. Mindig vidám, sokszor álmában is hangosan kacarászik, és a reggeli ébresztő is gőgicsélés krokodilkönnyek helyett.

A mozgási intenzitás szempontjából vannak a nyugodt és az aktív gyerkőcök. Ez nemcsak a mozgás aktivitására vonatkozik, hanem az energetikusságra, a beszédtempóra is, vagy hogy meg tud-e ülni egy helyben, vagy folyton mozog keze-lába. Én úgy gondolom, Nándinál ez az összetevő a domináns. Nagyon nehéz róla éles fényképet készíteni pont emiatt. Kisebb korában sok képen valamelyik végtagja mindig elmosódott, mert folyton rúgkapált. De az is rendszerint megesett, hogy ha olyan helyre mentünk, ahol sok gyerkőc volt, mindig meglepett, hogy Nándi egyfolytában gőgicsél, ugrabugrál, mocorog, míg néhány gyerek szinte katatón állapotban ült, feküdt egy helyben.

A harmadik komponens a kapcsolati intenzitás, vagyis hogy valaki örömét leli-e a szociális kapcsolatokban, vagy inkább kerüli őket. Szerencsésnek érzem magunkat, mert Nándi nagyon barátságos, szereti az embereket, könnyen teremt kapcsolatot, és legtöbbször a közeledése viszonzásra is talál. A kisugárzása egy másodperc alatt lenyűgöz mindenkit. Egyelőre még válogatás nélküli ez a barátkozás, de szerintem idővel megtanulja majd, hogy nem mindenkivel szabad szóba állni sajnos.

Nincs megállás

Mindezek ismeretében aggodalom nélkül várom a jövőt, mert tudom, hogy egy gyönyörű, csoda okos fiam van, aki mindennap annyi örömmel és megindító pillanattal ajándékoz meg, hogy az esetlegesen előforduló hisztik vagy nehezebb percek, könnyen feledésbe merülnek.

Szeretem

Haladás, halogatás

Kicsit szégyenkezve, de visszatérek. Igen, ha jól látom, 4 hónapja nem írtam semmit Nándiról, pedig voltak magvas gondolataim, és történt rengeteg dolog, csak hát az idő... Az idő óriási ellenség. És ránézek a naptárra, Nándor fiam 1 éves... Büszkeség, öröm, könnyek, örömkönnyek fognak el, ha erre gondolok. Na meg az, hogy akkor még előtte gyorsan írok egy összefoglalót ezekről a mozgalmas hónapokról.

A kis szuperhős

Nándi második alsó fogacskájára nem kellett sokat várni, május második hetében nagy kínnal-keservvel, de megérkezett. Ezután uborkaszezon volt, bár szegénykém sokszor szenvedett, és látni lehetett, ahogy a sima ínyből egyre duzzadtabb kétpúpú teve lett. Így bújt elő augusztusban a két felső fogacska, és talán annyival volt könnyebb, hogy már jobban felismerni a jelzéseit, mikor sír a fogfájás miatt. Mostanra 4 fogú kis szörny lett, még a legbátrabb oroszlánidomárok sem biztos, hogy akár a kisujjukat is bedugnák Nándi szájába, mert harap, mintha az élete múlna rajta. De tényleg, sípcsonttól kezdve, combon át nincs, amit ne lenne képes megrágni.

De ami főleg az időhiányt okozta (okozza), hogy elkezdte Nándi a helyváltoztató mozgásokat. Két hónapig szinte csak kúszott. Nagyon bíztam benne, hogy sikerül neki, mert számtalan helyen lehet olvasni, hogy ezen mozgásforma kimaradása a későbbiekben komoly gondokat okozhat például a matematika megértésében. Elsőre ez meglepőnek tűnhet, de valójában elég logikus. A mozgásfejlődés során minden új mozgás hat a kognitív képességekre is, hiszen egy mozgásminta sosem csak úgy lesz, nem automatikus, hanem rengeteg információt kell az agynak összeszedni és összekapcsolni. Meg kell tanulni a 4 végtag együttes szimmetrikus mozgását elkülöníteni 2-2 szimmetrikusra, majd külön-külön használni minden egyes végtagot, mégis összehangoltan. A helyváltoztatás során is szükség van logikára, formák felismerésére, méretek megkülönböztetésére, a tér, a dimenziók, valamint a saját korlátok felismerésére. 

Mondok egy példát!

Az egyik személyes kedvenc történetem arra az időre esik, amikor Nándi még csak ismerkedett a kúszással. Ilyenkor volt, hogy néhány pillanatra magára hagytam a földön, amíg megmelegítettem az ebédjét. Hallottam, hogy sír, mert nem szerette, ha egyedül van, de arra magam sem számítottam, hogy sírva, minden erejével küzdve azon munkálkodik, hogy kijöjjön a szobából. Ehhez neki fel kellett ismerni, hogy az a kijárat, onnan vezet valahova út. Valamint összerakta fejben, hogy ha én ott mentem ki, akkor nagy valószínűséggel ott is fog engem megtalálni. Nem nagyszerű? Szörnyen büszke voltam rá akkor is.

Az ominózus eset

Persze mára már ez a történet lassan a feledés homályába vész (tényleg volt ilyen?!), mert a legújabb mutatványa az a fiatalembernek, hogy "véletlenül" az ajtó felé dobálja a játékait, egészen addig, míg hogy, hogy nem, "véletlenül" kigurul egy labda mondjuk, és akkor persze ő jó kisfiú módjára vissza akarja hozni. De ha már kijutott valahogy a szobából, mindig el kell időzni itt-ott, kicsit szétnézni a konyhában, fürdőben, árgus szemekkel keresve, hol hagytak anyáék valami rosszalkodnivalót. 

Szóval mostanra a mászással nincs gond, megy, csattog Nándi, mintha rakéta lenne a hátára kötve. De nem volt ez sem könnyű menet. Ismerkedett a mászással, pakolgatta a kis kezeit, lábait, de nem akart összeállni. És hogy milyen türelmetlen és egyszerre mégis kitartó ez a gyerek, jól mutatja, hogy őt teljesen más foglalkoztatta, mint a mászás.

Az első felállás!

A kiságy nálunk az a babacucc, amiről egyelőre nem érzem, hogy kellőképpen ki lenne használva. Voltak napok, amikor Nándi konkrétan 1 másodpercet sem töltött benne (igen, tudom, borzasztó szülők vagyunk...). De ha az ő biztonságáról van szó, és mostanában erre egyre többször van szükség, nem kérdés, hogy a kiságyban a helye, akár tetszik, akár nem. Így történt, hogy a kis 11 hónaposom a kiságyban sírt-rítt, miközben vasaltam. Aztán egy pillanatra levettem a szemem róla, és a következőben mit látok? Óriási vigyorral, de annál remegőbb lábakkal áll, szorítva a rácsokat, de örömittasan hintázva, rugózva. Elmondhatatlan boldogság járta át a szívem először, persze utána jöttek a kellemetlenebb pillanatok is. Mindig mindenhol felállt, volt néhány esés is, de nem tántorította el kis hősünket attól, hogy továbbra is felálljon, sőt már kapaszkodva lépeget is, olyan kamikaze stílusban, hogy nem tudom, hány infarktust hordhattam már ki lábon...

Mondhatnám, hogy veszélytelenebb az életünk, amióta megtanult Nándi ülni, de akkor hazudnék. Most már kombinálja, mikor mihez van kedve. Mászik egy kicsit, aztán felül, ha talál arra alkalmas tárgyat feláll... és azt hiszem, még csak ezután jön a java!

Még annyi mindenről tudnék írni, mert olyan sokat fejlődött ez a kis bogyóka az elmúlt időszakban! Megtanult tapsolni, integetni, persze még nem olyan tökéletesen, de egyre inkább alakul, sokat fejlődött a finommotorikája is. Eddig mindenhonnan kipakolt, most már vissza is pakol, és nagyjából tisztában van a méretekkel. Nagyon ügyesen megjegyzi, ha tanítunk neki valamit, az apukája legutóbb megtanította neki a 'tessék-kérem-köszönöm' feladatokat, és érti, és tetszik is neki. Imádja a kiflit, kölesgolyót, puffasztott rizst majszolni, a morzsáikat szedegetni vagy épp belekenni a szőnyegbe.

Étteremben

Beszélni még nem kezdett el, de ehhez is van egy kicsit vicces történetem. Sokszor mondogattam neki: Mondd ba-ba, ma-ma, pá-pá! Látni kellett volna, minden alkalommal úgy nézett rám, mintha Franciaországban angolul kértem volna egy pofa meleg sört. Megszámolhatatlan sokszor próbáltam rávenni, hogy mondjon ezt-azt, de mint aki némasági fogadalmat tett, még a száját is összezárta ilyenkor. Aztán egy etetésnél mintha átszakadt volna a gát, előadott egy 10 perces 'ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba' monológot. Nagyjából úgy, hogy most itt van az összes baba, amit eddig próbáltál velem kimondatni, anya. Azóta megy a mama, dádá és bumm, igaz, még nem hibátlanul. Bizony, ez a kelléke az egyik új kedvencnek, a 'leesős' játéknak, ami ugye annyit tesz, hogy a gyerek ledob valamit a földre (etetés közben a legjobb játszani), nagyon sír utána, tehát fel kell venni, majd újra és újra és újra ledobja, és eljátsszuk ezt, amíg ő meg nem unja.

Kilóg a haja az ágyból 😊

Mi van még, mi van még... annyi minden! Biztos, hogy rengeteg fontos dolgot kifelejtettem. Voltunk nyaralni, járunk játszótérre, nagyon sok új dolog van, amik során egyre inkább látszik, hogy Nándi mennyire fantasztikus!

Mi ❤

NAGYON SZERETLEK, KISFIAM!

Féléves szerelem

Na jó, ez nem teljesen igaz, de fél éve szeretem ezt az édes kis teremtést úgy, ahogyan korábban nem gondoltam, hogy lehet szeretni. Minden pillanatban, minden körülmények között, mindennél jobban. 

Gondolkodtam, mit is jelent, miért is fontos mérföldkő ez a 6 hónap. Tulajdonképpen ez csak egy önkényesen kijelölt időpont, egy számtani közép. De lehet számtani közepe az időnek a maga relativitásában? Életünk leghosszabb(nak tűnő) és legtartalmasabb periódusán vagyunk túl, főleg Nándi. Ő mint egy üres könyv érkezett erre a világra, mostanra viszont már a margóra is írunk, annyit tanult, és mégsem elég a hely. Egy édes kis tenyérnyi babából, aki még sírni sem tudott, csak valami nyávogó hangot kiadni, lett egy óriás manó, aki ma már pontosan tudja, milyen hangosan kell panaszkodnia, hogy elérje a célját. Egy morcos kis bogyóból lett egy mindig vidám, kacagó kis angyal, aki már felfedezte a fél világot. 

És mi tettük ezt vele. Mi segítettünk neki abban, hogy ott tart most, ahol. Hogy nem adtuk fel a legnehezebb pillanatokban és azóta sem, sohasem! Emlékszem, amikor először csapott belénk a felismerés Zolival: a mi feladatunk, hogy életben tartsuk Nándit. Talán ekkor lettünk igazán szülők. De honnan tudjuk, mennyi ruha kell rá, hogy kényelmes neki aludni, melyik játékot szereti, jóllakott-e már... És még sorolhatnám! Nem tudjuk, de valahogy mégis sikerült. Mára megtanultuk, mert együtt hárman kitaláltuk. Hiszen nem csak mi tettünk meg mindent érte, ő is rengeteg dolgot tett értünk, hogy segítsen. Szerencsésnek érzem magunkat. Gyakran kérdezik tőlem: Nándi mindig ilyen jókedvű, kiegyensúlyozott? Büszkén mondom, hogy igen! Mert amikor nincs semmi fizikai szükséglete éppen, nagyon boldog, és igyekszünk törekedni arra, hogy legkevesebb ideig szenvedjen hiányt bármiben. Mi így szeretünk. Lehet, hogy ez az ő kiegyensúlyozottságának a titka.