Haladás, halogatás

Kicsit szégyenkezve, de visszatérek. Igen, ha jól látom, 4 hónapja nem írtam semmit Nándiról, pedig voltak magvas gondolataim, és történt rengeteg dolog, csak hát az idő... Az idő óriási ellenség. És ránézek a naptárra, Nándor fiam 1 éves... Büszkeség, öröm, könnyek, örömkönnyek fognak el, ha erre gondolok. Na meg az, hogy akkor még előtte gyorsan írok egy összefoglalót ezekről a mozgalmas hónapokról.

A kis szuperhős

Nándi második alsó fogacskájára nem kellett sokat várni, május második hetében nagy kínnal-keservvel, de megérkezett. Ezután uborkaszezon volt, bár szegénykém sokszor szenvedett, és látni lehetett, ahogy a sima ínyből egyre duzzadtabb kétpúpú teve lett. Így bújt elő augusztusban a két felső fogacska, és talán annyival volt könnyebb, hogy már jobban felismerni a jelzéseit, mikor sír a fogfájás miatt. Mostanra 4 fogú kis szörny lett, még a legbátrabb oroszlánidomárok sem biztos, hogy akár a kisujjukat is bedugnák Nándi szájába, mert harap, mintha az élete múlna rajta. De tényleg, sípcsonttól kezdve, combon át nincs, amit ne lenne képes megrágni.

De ami főleg az időhiányt okozta (okozza), hogy elkezdte Nándi a helyváltoztató mozgásokat. Két hónapig szinte csak kúszott. Nagyon bíztam benne, hogy sikerül neki, mert számtalan helyen lehet olvasni, hogy ezen mozgásforma kimaradása a későbbiekben komoly gondokat okozhat például a matematika megértésében. Elsőre ez meglepőnek tűnhet, de valójában elég logikus. A mozgásfejlődés során minden új mozgás hat a kognitív képességekre is, hiszen egy mozgásminta sosem csak úgy lesz, nem automatikus, hanem rengeteg információt kell az agynak összeszedni és összekapcsolni. Meg kell tanulni a 4 végtag együttes szimmetrikus mozgását elkülöníteni 2-2 szimmetrikusra, majd külön-külön használni minden egyes végtagot, mégis összehangoltan. A helyváltoztatás során is szükség van logikára, formák felismerésére, méretek megkülönböztetésére, a tér, a dimenziók, valamint a saját korlátok felismerésére. 

Mondok egy példát!

Az egyik személyes kedvenc történetem arra az időre esik, amikor Nándi még csak ismerkedett a kúszással. Ilyenkor volt, hogy néhány pillanatra magára hagytam a földön, amíg megmelegítettem az ebédjét. Hallottam, hogy sír, mert nem szerette, ha egyedül van, de arra magam sem számítottam, hogy sírva, minden erejével küzdve azon munkálkodik, hogy kijöjjön a szobából. Ehhez neki fel kellett ismerni, hogy az a kijárat, onnan vezet valahova út. Valamint összerakta fejben, hogy ha én ott mentem ki, akkor nagy valószínűséggel ott is fog engem megtalálni. Nem nagyszerű? Szörnyen büszke voltam rá akkor is.

Az ominózus eset

Persze mára már ez a történet lassan a feledés homályába vész (tényleg volt ilyen?!), mert a legújabb mutatványa az a fiatalembernek, hogy "véletlenül" az ajtó felé dobálja a játékait, egészen addig, míg hogy, hogy nem, "véletlenül" kigurul egy labda mondjuk, és akkor persze ő jó kisfiú módjára vissza akarja hozni. De ha már kijutott valahogy a szobából, mindig el kell időzni itt-ott, kicsit szétnézni a konyhában, fürdőben, árgus szemekkel keresve, hol hagytak anyáék valami rosszalkodnivalót. 

Szóval mostanra a mászással nincs gond, megy, csattog Nándi, mintha rakéta lenne a hátára kötve. De nem volt ez sem könnyű menet. Ismerkedett a mászással, pakolgatta a kis kezeit, lábait, de nem akart összeállni. És hogy milyen türelmetlen és egyszerre mégis kitartó ez a gyerek, jól mutatja, hogy őt teljesen más foglalkoztatta, mint a mászás.

Az első felállás!

A kiságy nálunk az a babacucc, amiről egyelőre nem érzem, hogy kellőképpen ki lenne használva. Voltak napok, amikor Nándi konkrétan 1 másodpercet sem töltött benne (igen, tudom, borzasztó szülők vagyunk...). De ha az ő biztonságáról van szó, és mostanában erre egyre többször van szükség, nem kérdés, hogy a kiságyban a helye, akár tetszik, akár nem. Így történt, hogy a kis 11 hónaposom a kiságyban sírt-rítt, miközben vasaltam. Aztán egy pillanatra levettem a szemem róla, és a következőben mit látok? Óriási vigyorral, de annál remegőbb lábakkal áll, szorítva a rácsokat, de örömittasan hintázva, rugózva. Elmondhatatlan boldogság járta át a szívem először, persze utána jöttek a kellemetlenebb pillanatok is. Mindig mindenhol felállt, volt néhány esés is, de nem tántorította el kis hősünket attól, hogy továbbra is felálljon, sőt már kapaszkodva lépeget is, olyan kamikaze stílusban, hogy nem tudom, hány infarktust hordhattam már ki lábon...

Mondhatnám, hogy veszélytelenebb az életünk, amióta megtanult Nándi ülni, de akkor hazudnék. Most már kombinálja, mikor mihez van kedve. Mászik egy kicsit, aztán felül, ha talál arra alkalmas tárgyat feláll... és azt hiszem, még csak ezután jön a java!

Még annyi mindenről tudnék írni, mert olyan sokat fejlődött ez a kis bogyóka az elmúlt időszakban! Megtanult tapsolni, integetni, persze még nem olyan tökéletesen, de egyre inkább alakul, sokat fejlődött a finommotorikája is. Eddig mindenhonnan kipakolt, most már vissza is pakol, és nagyjából tisztában van a méretekkel. Nagyon ügyesen megjegyzi, ha tanítunk neki valamit, az apukája legutóbb megtanította neki a 'tessék-kérem-köszönöm' feladatokat, és érti, és tetszik is neki. Imádja a kiflit, kölesgolyót, puffasztott rizst majszolni, a morzsáikat szedegetni vagy épp belekenni a szőnyegbe.

Étteremben

Beszélni még nem kezdett el, de ehhez is van egy kicsit vicces történetem. Sokszor mondogattam neki: Mondd ba-ba, ma-ma, pá-pá! Látni kellett volna, minden alkalommal úgy nézett rám, mintha Franciaországban angolul kértem volna egy pofa meleg sört. Megszámolhatatlan sokszor próbáltam rávenni, hogy mondjon ezt-azt, de mint aki némasági fogadalmat tett, még a száját is összezárta ilyenkor. Aztán egy etetésnél mintha átszakadt volna a gát, előadott egy 10 perces 'ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba-ba' monológot. Nagyjából úgy, hogy most itt van az összes baba, amit eddig próbáltál velem kimondatni, anya. Azóta megy a mama, dádá és bumm, igaz, még nem hibátlanul. Bizony, ez a kelléke az egyik új kedvencnek, a 'leesős' játéknak, ami ugye annyit tesz, hogy a gyerek ledob valamit a földre (etetés közben a legjobb játszani), nagyon sír utána, tehát fel kell venni, majd újra és újra és újra ledobja, és eljátsszuk ezt, amíg ő meg nem unja.

Kilóg a haja az ágyból 😊

Mi van még, mi van még... annyi minden! Biztos, hogy rengeteg fontos dolgot kifelejtettem. Voltunk nyaralni, járunk játszótérre, nagyon sok új dolog van, amik során egyre inkább látszik, hogy Nándi mennyire fantasztikus!

Mi ❤

NAGYON SZERETLEK, KISFIAM!

Foga csak egy van

Egyelőre!

Még 8 hónapos sincs ez a fiúcska, és végre megérkezett az első édes kis fogacska, a bal alsó egyes ☺

Szerencsések vagyunk, mert gyakorlatilag két nap alatt áttört a picike csont, most már epekedve várjuk, hogy teljes valójában is megláthassuk, hogyan is néz ki Nándi foggal.

Sokat boncolgatott téma ez a szakirodalomban és az interneten, mindenki igyekszik minél többet megtudni, valamint megosztani róla. Ráadásul elég para is, mert a rémrörténetek vannak túlsúlyban, bár ez az egész gyerek-sztorira igaz. Végül is az nem valami nagy hír, ha minden simán, gond nélkül megy, de nem ártana több ilyen leírás, hogy a szülők megnyugodhassanak: bizony ilyen is van.

A fogzás, ugyanúgy mint bármely gyermekfejlődési állomás, minden lurkó esetében egyedi, így felkészülni is nagyon nehéz rá. (Sőt azt is meg merem kockáztatni, hogy ugyanannál a bébinél az egyes fogak között is van különbség.)

Leírom, nálunk hogyan alakult, és hogyan vészeltük át az elmúlt időszakot.

Talán 4 hónapos volt Nándi, amikor elkezdett aktívan nyáladzani, és megrágott mindent, ami a szájába került. Először mi is arra gyanakodtunk, hogy máris jön a foga, de az idő haladt sietve, fogacska meg sehol nem volt. 😕 (Sok utánaolvasás után kiderült, hogy a babák ebben az időszakban azért nyáladzanak, rágcsálnak, mert olyan sok nyáluk termelődik, hogy nem tudják rendesen lenyelni. Nándi ezért is imádta a plüssöket, mert jó nedvszívók.)

Aztán két hónappal ezelőtt a doktor néni is benézett Nándi szájába - azt mondta, ebből hamarosan fogacska lesz. Persze értem én, hogy a hamarosan elég relatív és tág időintervallum, de ezek szerint még az sem tudja pontosan megjósolni a fogzás idejét és menetét, aki nap mint nap lát ilyet.

Egy pár napja azonban megváltozott minden. Kiesett a pixisből a korábbi nagy szerelem, Pulyka úr, és vele együtt az összes többi plüss is elhajításra került. Viszont előkerült a korábban elutasított kemény rágókák hada, és elkezdte rágcsálni a kis ujjait is Nándi valahogy máshogy, mint régen. Sokat vakarta a fülét, és bekerült egy újabb elem is a repertoárba - ekkor már tudtuk, hogy itt az idő -, nagyon cuki módon elkezdte rágcsálni a nyelvét.

VIDEÓ: Nándi rágja a nyelvét

Ezután egy kicsit nehezebb éjszaka következett, a kiságyban nem volt hajlandó aludni, mindig sírt. Amikor kivettem, rajtam szépen szundított tovább, így aludtunk összebújva reggelig.

Csütörtök délelőtt nagyon sírt, amikor nem tudtam fogni, csak bömbölt. (Még szerencse, hogy van hordozónk, most igen nagy hasznát vettem.) Ekkor megvizsgáltam a kicsikémet, és az ínyén 3 nagyobb kék pont látszódott. Ezek a pontok estére vonallá lettek, majd péntek délután már bizony érezhetően ott volt a kis édes éles foghegy, amit azóta is előszeretettel köszörül rajtunk. 😬

Ezt a - szerintem - legnehezebb részt azonban meg sem éreztük. És hogy mi volt a titkos csodafegyver? FIGYELEMELTERELÉS. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Amikor játszottunk, énekeltünk, nevettünk, elvontuk a figyelmét a fájdalomról, csak néha görbült lefele a szájacskája, de az is csak kis ideig. Ebben a nagy "munkában" szerencsére nem voltam egyedül, a nagyszülőké inkább az érdem, hogy szórakoztatták Nándit. 

Szomorú kis szája

Röviden és tömören így történt, hogy többé nincs fogatlan kis szépségem. 😀